A rászoruló rokonok tartására elsősorban a leszármazók kötelesek, azonban ez nem minden esetben van így. Jelen cikkünkben arról találnak részletes tájékoztatást, hogy ki jogosult szülőtartást igényelni és adott esetben mikor mentesülhet a leszármazó a rászoruló szülő tartása alól.

Elsőkörben azt szükséges tisztáznunk, hogy szülőtartás nem egy olyan magától értetődően fizetendő összeg, mint a gyermektartás. A gyermek esetén ugyanis a törvény vélelmezi, hogy nincs önálló keresete, tehát amíg nagykorú nem lesz a szülőnek kötelessége támogatni. Ez idős korban azonban nem így van, tehát a szülőtartás fizetése egy olyan követelés a szülő részéről, amelyet külön érvényesíteni kell a gyermekkel szemben és a rászorultságot igazolni szükséges.

Ki jogosult a szülőtartásra?

Rokonaival szemben az jogosult tartásra, aki magát önhibáján kívül nem képes eltartani, és akinek tartásra kötelezhető házastársa, volt házastársa vagy volt élettársa nincs.

Fontos tehát, hogy a családi viszonyokon belül nem a leszármazó az elsődlegesen tartásra kötelezett fél, hanem a szülő házastára, élettársa, akinek elsőre eleget kell tennie a tartási kötelezettségének. Amennyiben ilyen személy nincs, vagy nem tudja eltartani a szülőt, a szülő tartásáról a gyermekének kell gondolkodnia.

Amennyiben valamely szülőről a nagykorú gyermeke nem tud gondoskodni, de távolabbi leszármazói igen, akkor ez a feladat továbbháramlik a távolabbi leszármazottakra. Így beszélhetünk esetlegesen nagyszülői vagy akár dédszülői tartásról is.

A mostohagyermek a tartásra szoruló mostohaszülőjét akkor köteles eltartani, ha a mostohaszülő az ő eltartásáról hosszabb időn át gondoskodott. Ugyanezzel a feltételekkel köteles eltartani a nevelt gyermek azt a személyt, aki róla saját háztartásában hosszabb időn át ellenszolgáltatás nélkül gondoskodott, és nem vér szerinti-, örökbefogadó- vagy mostohaszülője. Az örökbefogadó szülőre a vérszerinti szülőkre vonatkozó szabályok érvényesek.

Mentesülések

A jogszabály meghatároz olyan körülményeket, amelyek fennállása esetén a gyermek akkor sem köteles a tartást fizetni a szülő részére, amennyiben a szülő erre rászorulna.

Az egyik ilyen eset az érdemtelenség. Jogszabály alapján az a szülő érdemtelen a tartásra, aki a tartásra kötelezettel vagy a vele együtt élő hozzátartozójával szemben súlyosan kifogásolható magatartást tanúsít vagy olyan életvitelt folytat, amely miatt tartása a kötelezettől - figyelemmel a jogosult és a kötelezett kapcsolatának jellegére és a kötelezett magatartására is - nem várható el.

Itt olyan esetekre kell gondolnunk, amikor a szülő a gyermeket korábban bántalmazta, igazolható módon elhanyagolta vagy saját maga tehet arról, hogy az életkörülményei miatt tartásra szorul.

Másik eset, ha a szülő a tartási, gondozási és nevelési kötelezettségének nem tett eleget, vagy ha eleget tett, de a gyermek a vele szemben tanúsított kirívóan súlyos magatartás esetén a szülő érdemtelenségére hivatkozik. Így például az a szülő, aki kiskorában elhagyja a gyermekét és gyermektartást nem fizet utána, az rászorultsága esetén sem kérheti ezt a gyermekétől.

Az érdemtelenség nem kizárólag azzal a személlyel szemben áll fenn, akivel szemben a szülő az érdemtelenséget megalapozó magatartást tanúsította, hanem annak leszármazottaival szemben is. Ha tehát valakit a gyermeke azért nem köteles eltartani, mert érdemtelen rá, akkor ez a szülő a tartási kötelezettséget nem követelheti az unokájától.

A tartás tekintetében fontos megjegyeznünk a sorrendiséget. A szülőtartás abban különbözik leginkább a gyermektartástól, hogy a tartásra kötelezett nem köteles eltartani a szülőt, amennyiben ezáltal a saját szükséges tartásáról nem tudna gondoskodni, sőt akkor sem, ha a szülőtartás megfizetése miatt a gyermeke tartása kerülne veszélybe. Ugyanez vonatkozik a házastársakra is. A kötelezettnek tehát csak akkor kötelessége eltartani a szülőt, ha ez a saját, a rászoruló gyermeke, illetve a tartásra szoruló házastársa/élettársa megélhetését nem veszélyezteti.

Mennyi a tartás összege és ki köteles megfizetni?

Ha a szülőnek több leszármazója is van, a testvérek között, a tartási kötelezettség a kereseti, jövedelmi, vagyoni viszonyaik és teljesítőképességük arányában oszlik meg. Ha a tartásra köteles személy a tartás alól mentesül, a rá eső tartás a vele egy sorban álló kötelezettekre, ilyen személyek hiányában a sorban utánuk következő kötelezettekre hárul. Ha tehát az egyik testvér nincs abban a helyzetben, hogy a szülője tartásáról gondoskodjon, akkor a többi testvér között oszlik meg a tartás (szükség esetben pedig a további leszármazók között)

A tartás mértékére és módjára vonatkozóan elsősorban a szülő és a tartásra kötelezett közötti megállapodás az irányadó. Megállapodás hiányában a jogosult a tartás bírósági meghatározását kérheti.

A bíróság a tartás mértékét a jogosult indokolt szükségletei és a kötelezett teljesítőképessége alapján határozza meg. A jogosult indokolt szükségletei körében megélhetésének indokolt költségeit kell figyelembe venni. Az idős kora, betegsége, fogyatékossága vagy más ok miatt gondozásra szoruló szülő tartásának kötelezettsége a gondozásának és ápolásának költségeire, továbbá az azokkal kapcsolatos más szükséges szolgáltatásokra is kiterjed. A tartás összegének meghatározása során azt is figyelembe kell venni, hogy ha valamelyik leszármazó személyesen gondozza a tartásra szoruló személyt, tehát a tartás összegének egy része, akár természetben is teljesíthető.

Amennyiben a leszármazó a tartást egyedül nem képes megfizetni, akkor meg kell állapítani, hogy mennyi az a tartás, amelyet a tartásra köteles fél fizetni tud, az ezt követően fennmaradó tartás többi részét, pedig a távolabbi leszármazóknak kell megfizetnie. A tartásra kötelezettel szemben érvényesíthető összes tartási igény a jövedelme felét nem haladhatja meg.

A megállapított tartás összege, annak külön módosítása nélkül inflációkövető.

A tartást elsősorban pénzben kell megfizetni, de bármelyik fél kérelmére a bíróság a tartás szolgáltatásának más módját is elrendelheti, ha az a felek körülményeire tekintettel indokolt, és az ellen a másik fél nem tiltakozik.

A tartásdíjat időszakonként előre kell fizetni.

A tartást a bíróság legtöbb esetben határozatlan időre rendeli el. Ha azonban a szülő életkörülményeiben olyan változás következik be, amely a tartás folyósítását okafogyottá teszi, lehet kérni a tartás folyósításának megszüntetését. A kérelmet a szülő és a tartásra kötelezett is előterjesztheti. Ha viszont a szülő életkörülményei negatív irányba változnak és esetleg magasabb összegű tartásra szorulna, akkor a bíróság a tartás összegének emeléséről is dönthet.

Az esetek nagy többségében a szülőtartás nem egy bírósági határozattal kikényszerített fizetési kötelezettség, hanem a leszármazók általában külső kényszer nélkül segítik az rászoruló idős rokonokat. Amennyiben a családi viszonyok ezt mégsem teszik lehetővé, javasoljuk a peren kívüli megállapodás megkötését a szülőtartás tekintetében és csak legvégső esetben a peres úton történő igényérvényesítést.

A munkavállalók sok esetben gondolják azt, hogy a velük közölt felmondás jogellenes, mivel álláspontjuk szerint az abban foglalt indoklás nem valós vagy éppen méltánytalannak gondolják, hogy a cég pont tőlük szeretne megválni. Sok esetben a munkavállalónak tényleg igaza van abban, hogy a munkáltató jogellenesen szünteti meg a munkaviszonyát, nézzük meg, melyek ezek az esetek:

1. Alaki megfelelőség

A hiba ritkán rejlik az alakiságban, de fontos tudnunk, hogy mikor lesz jogellenes vagy érvénytelen egy munkáltatói felmondás az alaki követelmények be nem tartása miatt.

Fontos, hogy a felmondás a munkáltatótól származzon. Olyan másik munkavállaló, aki nem a munkáltatói jogkör gyakorlója, nem közölhet felmondást, hiszen nincsen döntési jogköre az adott helyzetben.

Mivel a munkaszerződésekre a törvény az írásbeliséget rendeli, ezért a felmondást is mindig írásban kell közölni a munkavállalókkal.

A felmondásban pontosan meg kell jelölni, mely munkavállaló munkaviszonyát szüntetik meg, egyértelműnek kell lennie, hogy az irat a munkaviszony megszüntetését célozza, valamint tartalmaznia kell indokolást és egy jogorvoslati kioktatást. A jogorvoslati kioktatásnak tartalmaznia kell, hogy amennyiben a munkavállaló nem ért egyet a felmondással, úgy a felmondást 30 napon belül peres úton megtámadhatja. Ha a jogorvoslati kioktatás elmarad, az nem jelenti a felmondás jogellenességét, csak a 30 napos határidő, 6 hónaposra bővül.

1. Tartalmi megfelelőség

Fontos, hogy a munkáltatói felmondás tartalmilag megfelelő legyen. A munkáltatói felmondások jogellenessége leggyakrabban a felmondás indokolásán áll, vagy bukik. A munkáltatói felmondást ugyanis a legtöbb esetben kötelező megindokolni. (Vannak egyes kivételek, amikor nem szükséges, de a főszabály szerint mindig kell indokolás.)

Az indokolásnak világosnak, valósnak és okszerűnek kell lennie.

Az indokolás megfelelőségét is mindig ennek a három követelménynek a sorrendjében kell vizsgálnunk.

Világosság

Az indokolásból a munkavállaló számára világosan ki kell tűnnie, hogy mi volt a munkaviszony megszüntetésének az oka. Lényeges, hogy a világosság követelményét mindig a munkavállaló szempontjából kell nézni.

Ha tehát azt tartalmazza az indokolás, hogy a munkaviszony megszüntetésére a „2023. november 18. napján történt incidens miatt kerül sor….”, akkor ez egy külső szemlélő számára nyilván nem világos indokolás, viszont a munkavállaló számára, aki pontosan tudja mi történt a tárgyi napon, elegendő lehet.

Az elsődleges követelmény tehát, hogy a munkavállaló értse, hogy miért fog megszűnni a munkaviszonya.

Valósság

Fontos, hogy a munkavállaló munkaviszonya olyan indokok alapján kerüljön megszüntetésre, amelyek a valóságnak megfelelnek. Ebben szokott a legtöbb nézeteltérés lenni a felek között, miszerint a két fél máshogy értékel egyazon szituációt.

Ennek körében lényeges azt leszögezni, hogy ha a munkáltató azzal indokolja a felmondást, hogy a munkavállaló állandóan késik – amiből annyi igaz, hogy hónapokkal korábban egy alkalommal 10 perccel később ért be, de a tényleges indok az, hogy a munkáltató egy rokonának akarja adni a pozíciót, akkor a felmondás jogellenes lesz.

Ha tehát a felmondás indokolása azt tartalmazza, hogy a rendszeres késés miatt szűnik meg a munkavállaló munkaviszonya, akkor valóban meg kell történnie a késéseknek és azoknak valóban rendszeresnek kell lennie. Ilyen esetben azt is figyelembe kell venni, hogy a munkáltató ugyanolyan munkakörben miként viszonyul a késésekhez, mert amennyiben ezt kizárólag egy munkavállalóval szemben alkalmazza, akkor ez esetben a felmondás indokolása ismét nem lesz megfelelő.

A munkavállaló részéről azt is figyelembe kell venni, hogy gazdasági helyzetek értékelése nem tartozik a munkavállaló jogkörébe. Ha tehát a felmondás indokolása létszámleépítés vagy átszervezés (ezek a legnehezebben támadható felmondási indokok), akkor a munkavállaló arra tekintettel nem indíthat pert, hogy álláspontja szerint az adott munkát kevesebb emberrel nem lehet elvégezni, tehát nincs indoka a leépítésnek.

Ennek körében a bíróság sem vizsgálhatja a cég gazdasági indokait.

Okszerűség

Lényeges követelmény, hogy ok-okozati összefüggés legyen a munkavállaló munkaviszonyának megszüntetése és a felmondásban jelzett indok között. Tehát a fenti példából kiindulva, ha a munkavállaló nem késik, akkor az indok nem valós. Ha viszont késik, azonban az összes többi munkavállaló is késik, akkor az indok nem okszerű, csak a munkáltató próbált valamilyen mondvacsinált indokot keresni, a valós ok viszont az, hogy a pozíciót másnak szánja.

Időbeliség

Ezt a kitételt a jogszabály nem tartalmazza, azonban fontos megemlíteni, hogy az indokot megalapozó magatartás tanúsítása és a felmondás közlése között megfelelő idő teljen csak el. Nincs ilyen objektív idő, de ha a fenti késéses példából indulunk ki, akkor ha egy pilóta, aki ha elkésik a munkából, emiatt késve indul egy gép, az lényeges anyagi kárt okozhat a légitársaságnak, bőven megtehetik, hogy akár egy késés után felmond a munkavállalójának. Ha viszont a pilóta februárban késik el, majd jövő márciusban azzal az indokkal mondják fel a munkaviszonyát, hogy több, mint egy éve elkésett, akkor az már nem lesz megfelelő indok, mivel nyilvánvaló, hogy a felmondás mögött nem egy ennyivel korábbi kötelezettségszegés áll.

A legfontosabb tehát, hogy a felmondás világos legyen, valós és okszerű. Ha a munkáltató több indokot jelöl meg a felmondásában és azok közül akárcsak egy is helytálló, akkor a felmondást nem érdemes megtámadni. Mert ha még meg is állapítja a bíróság, hogy a felhozott négy indok közül egy valótlan, azonban a negyedik önmagában lehetne a felmondás indoka, akkor a felmondás nem lesz jogellenes.

Ha tehát munkavállalóként felmondást közölnek velünk, először azt nézzük meg, mennyi időnk van megtámadni a felmondást, harminc napunk vagy hat hónapunk. Ezt követően az indokolást érdemes tüzetesebben átnézni, hogy az mennyire felel meg a világosság, valósság és okszerűség követelményének.

Amennyiben úgy találjuk, hogy a felmondásunk jogellenes, célszerű minél hamarabb jogi segítséget kérni az igényérvényesítés elősegítéséhez.

A közös képviselői feladatok ellátása megfelelő elhivatottság nélkül, ritkán teljesíthető eredményesen. A megbízott képviselőnek egyrészt elengedhetetlen a szükséges jogi ismeretek elsajátítása, amellyel a Társasház törvényes működését elősegíti, azonban ennél is fontosabb, hogy a közös képviselő képes legyen hatékonyan kommunikálni az emberekkel és kiváló problémamegoldó képességgel is rendelkeznie kell,

A közös képviselőnek ugyanis egyrészt jogszabályban meghatározott feladatai vannak, amelyet a törvény ír elő, másrészről az ő feladata a lakóközösségben a béke fenntartása.

Mi szabályozza a közös képviselő feladatkörét?

A közös képviselő feladatait a Társasházakról szóló CXXXIII. törvény szabályozza. A közös képviselőt a Társasház döntéshozó szerve, a közgyűlés választja. Mivel a közös képviselő megbízási jogviszony keretein belül tevékenykedik, a lakók bármikor dönthetnek úgy, hogy visszavonják a közös képviselő megbízását, ha nem elégedettek a munkájával. Egy jó közös képviselő igyekszik minden lakó igényeit kiszolgálni – amennyire ez lehetséges-, arra azonban kifejezetten figyelnie kell, hogy legalább a szavazatokkal rendelkező tulajdonosok több, mint fele támogassa, ugyanis enélkül a megbízatásának nagyon könnyen vége szakadhat.

A közös képviselő feladatát ezen túlmenően a lakóközösség is szabályozza, attól függően, hogy milyen ügyek vételével bízzák meg a közös képviselőjüket a törvényben meghatározottakon túlmenően.

Milyen feladatkörökkel rendelkezik a közös képviselő?

A közös képviselő köteles a közgyűlés határozatait előkészíteni és végrehajtani. Ennek során gondoskodnia kell arról, hogy azok megfeleljenek a jogszabályok, az alapító okirat és a szervezeti-működési szabályzat rendelkezéseinek. A jogszabályoknak való megfelelés azért rendkívül fontos a határozathozatal során, mivel amennyiben a Társasház nem tartja be az előírásokat, akkor a határozat 60 napon belül bíróság előtt eredményesen megtámadható.

Ha a bíróság megállapítja, hogy a határozat nem felel meg a jogszabályoknak, a Társasház alapító okiratának vagy szervezeti és működési szabályzatának, akkor érvénytelenné nyilvánítja és adott esetben a közgyűlésnek újra döntést kell hoznia az ügyben.

A közös képviselő feladata a Társasházi közgyűlés előkészítése és levezetése.

A közös képviselő feladata minden szükséges intézkedést megtenni az épület fenntartásának biztosítása érdekében. Ennél fogva, ha valamilyen javítási munkálatot szükséges elvégezni a Társasházon, a közös képviselő feladata ennek kivitelezését előkészíteni (árajánlatokat bekérni, megbízást kötni a vállalkozóval, ellenőrizni az átadott munkát)

A közös képviselő feladata közölni és beszedni a tulajdonostársakat terhelő közös költséghez való hozzájárulás összegét, a külön jogszabályok alapján meghatározott szolgáltatások díját, valamint érvényesíteni a közösség ezzel kapcsolatos igényeit. A közös képviselő ezzel összefüggésben jogosult a Társasház képviseletére a bírósági és hatósági eljárások során.

Ezen túlmenően a közös képviselő feladata a Társasházi okiratok őrzése, melyet a lakók kérelmére szükség esetén rendelkezésre bocsát.

A közös képviselő köteles a közgyűlés határozatairól és a határozatok végrehajtásáról nyilvántartást vezetni, ez Közgyűlési Határozatok Könyve. A közös képviselő bármely tulajdonos kérelmére köteles a határozatból másolatot adni. A határozatokat, illetve egyes Társasházi dokumentumokat a tulajdonostársak díjmentesen megtekinthetik, azonban amennyiben arról másolatot szeretnének kérni a közös képviselőtől ennek díját a közös képviselő elkérheti a tulajdonostárstól.

A közös képviselő a külön tulajdont érintő tulajdonosváltozás esetén - a tulajdonostárs kérésére - köteles írásbeli nyilatkozatot adni a közösköltség-tartozásról. Ennek megismerése kifejezetten a vevő érdeke, hogy még a vásárlás előtt meggyőződhessen arról, hogy az ingatlanon fennáll-e közösköltség- tartozás.

Ezen felül a közös képviselő, illetőleg az intézőbizottság a számviteli szabályok szerint évenként költségvetési javaslatot készít, amely tartalmazza: a közös tulajdonnal kapcsolatos várható bevételeket és kiadásokat költségnemenként, a tervezett üzemeltetési, karbantartási és felújítási munkákat, valamint a közös költséghez való hozzájárulás összegét - a tulajdonostársak nevének feltüntetésével -, a külön tulajdonban lévő lakások és nem lakás céljára szolgáló helyiségek szerinti bontásban.

A költségvetési javaslat elfogadása a közgyűlés feladata. Az éves elszámolás elfogadása esetén a közgyűlés a közös képviselő vagy az intézőbizottság tárgyévi ügykezelő tevékenységét jóváhagyja.

Mi történik, ha a közös képviselő nem látja el megfelelően a feladatait?

Mivel a közös képviselő megbízási jogviszony alapján dolgozik, így a közgyűlés bármikor dönthet úgy, hogy a közös képviselő megbízását visszavonja és egy másik közös képviselőnek ad megbízást a feladatok ellátására.

Másik eset, ha a közös képviselő eljárása a Társasház törvényes működését veszélyezteti és adott esetben nincsen mód arra, hogy a közös képviselőt a Társasház lecserélje, akkor a jegyző eljárását kell kérni az ügyben. A jegyző kérelemre törvényességi felügyeleti eljárás keretében kísérli meg a Társasház törvényes működését helyreállítani.

Nem meglepő módon, a koronavírus éveiben az online vásárlások száma rendkívül megnőtt, ugyanakkor a vásárlói elégedettség ezzel nem mutatott túl sok párhuzamot. Sokakkal fordult elő, hogy a webshop képein látott termék élőben már nem nyeri el a tetszésüket vagy egyszerűen meggondolta magát a vásárlásról a fogyasztó. A hagyományos bolti vásárlás esetén ezzel nem is volt túl sok probléma, hiszen csak vissza kellett vinni a terméket a boltba a blokkal együtt. Azonban az online vásárlás menetére némileg más szabályok vonatkoznak.

Az online vásárlás során érdemes odafigyelni néhány dologra annak érdekében, hogy ne járjunk pórul. Sajnos a tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat az online térben is tetten érhető, de azért van néhány módszer arra vonatkozóan, hogy ne csak fussunk a pénzünk után.

Az elállási jog

Online vásárlás során az egyik legfontosabb fogalom, amit érdemes megjegyeznünk, az az elállási jog. Ez a termékek többségére vonatkozik, a törvény csupán néhány kivételes termékkategóriát von ki a hatálya alól.

Maga az elállási jog ugyanis arra vonatkozik, hogy a szolgáltatás megrendelés/beüzemelése, illetve a termék kézhezvétele után még 14 napig jogunk van meggondolni magunkat a vásárlással kapcsolatban.

Ez azt jelenti, hogy még abban az esetben is, ha azt az árut/szolgáltatást kaptuk, amit megrendeltünk és még, ha meg is vagyunk elégedve vele, nem sérült az áru, időben megérkezett stb., akkor is jogunk van visszaküldeni és azt mondani, hogy nem kérjük.

Ezen termékek alól csak az alábbiak képeznek kivételt:

• élelmiszerek,
• kibontott csomagolású higiéniai termékek,
• fehérneműk,
• egyedileg legyártott termékek,
• CD/DVD-k,
• letöltött programok és szoftverek,
• nyílt online árverésen vásárolt eszközök/szolgáltatások,
• magánszemélytől történő rendelés.

Elállási jog a gyakorlatban

Abban az esetben, ha élsz az elállási joggal, neked is keletkeznek kötelességeid. Az elállás bejelentésétől számított 14 napon belül köteles vagy visszaküldeni az árut, ilyenkor csak a visszaszállítás közvetlen költsége terhel téged. Ez alól csak az jelent kivételt, ha a webshop egyfajta plusz szolgáltatásként vállalja, hogy saját maga szállítja/szállíttatja vissza az árut.

Az elállás bejelentésétől kezdődően azonban a webshop számára is ketyegni kezdett az óra, hiszen a cégnek szintén 14 napja van a bejelentéstől számítva arra, hogy visszajuttassa számodra a vételár összegét. Ezt olyan formában kell megtennie, ahogy a fizetés is történt: ha átutaltad az összeget, akkor utalással, ha bankkártyával fizettél, akkor bankkártyára kell visszakapnod.

Fontos, hogy a vételár összegét a vállalkozás mindaddig visszatarthatja, amíg a vevő az árut vissza nem szolgáltatta, vagy kétséget kizáróan nem igazolta, hogy azt visszaküldte.

Mi van akkor, ha nem fizet a webshop?

Gyakran előfordul, hogy az elállás bejelentését követően a webshop szinte elérhetetlenné válik: se a levelekre, se a telefonhívásra nem válaszol, emellett a számlánkra sem érkezik vissza a vételár összege.

Szerencsére ebben az esetben sem kell rögtön pereskedésre gondolni, a következő lépcsőfok ugyanis a fizetési meghagyás lesz, amelyet bármely magyarországi közjegyzőnél lehet kezdeményezni, méghozzá ügyvédek és bizonyítékok nélkül. Ráadásul nemcsak magyar székhelyű webshopok esetén, hanem Dánia kivételével bármely európai székhelyű webshoppal szemben. Ennek az eljárásnak európai fizetési meghagyás a neve.

A fizetési meghagyás kezdeményezése után a közjegyző térfelén pattog a labda: ellenőrzi, hogy minden rendben van-e a beadvánnyal, majd attól függően, hogy a dokumentum postai úton vagy elektronikusan érkezett-e meg hozzá, 15 vagy 3 napon belül kibocsátja a fizetési meghagyást.

Abban az esetben, ha az adott webshop tulajdonosa / üzemeltetője nem fizet 15 napon belül, de nem is vitatja a követelés jogosság, jogerőre emelkedik a fizetési meghagyás. Ez azt jelenti, hogy a közjegyző ebben az esetben a fogyasztó kérelmére elrendelheti a végrehajtási eljárást, vagyis pár héten belül mégiscsak visszakaphatja a pénzét.

Az egyik legrosszabb élethelyzet, amivel munkavállalóként szembesülhetünk, az az, amikor elénk teszik a felmondó nyilatkozatot vagy szóban közlik velünk a helyzetet. De valószínűleg még rosszabb a helyzet akkor, ha a felmondás jogtalan. Márpedig manapság sajnos a jogtalan felmondások száma is egyre inkább növekszik, ezért munkavállalói szempontból érdemes felkészülni minden eshetőségre és tisztában lenni a jogainkkal.

Többek között nem árt tudni azt sem, hogy mikor jogos és mikor jogtalan a felmondás? Mit lehet tenni jogtalan felmondás esetén? Mikor jár végkielégítés vagy épp kártérítés a munkáltató részéről?

Jogos vs. jogtalan: mikor jogtalan a felmondás?

Az egyik legfontosabb kritérium a munkáltató felé felmondás esetén az, hogy megindokolja a felmondást. A munkajogi törvény szerint a felmondás indoka 3 kategóriába sorolható:

• a munkavállaló munkaviszonnyal kapcsolatos magatartása, például mert rendszeresen elkésik vagy előbb távozik, nem tartja be a felettesei utasítását,
• a munkavállaló képessége, vagyis kiderül, hogy nem elég képzett az adott pozícióhoz tartozó feladatok ellátásához,
• a munkáltató működéséhez kapcsolódó ok, ide tartozik például a létszámcsökkentés.

Minden más okra hivatkozva a felmondás érvénytelen. Nem lehet beemelni az eltérő politikai nézeteket például, vagy a női munkavállalók esetén családalapítási kérdésekre, a gyerekneveléssel összefüggő kihívásokra hivatkozni.

Fontos továbbá az is, hogy a felmondásból mindig kiderüljön a felmondás oka, a pontos ok-okozati viszony. Igazság szerint a felmondás indoklására szintén 3 feltétel vonatkozik: legyen világos, valós és okszerű. Ha az indoklásban nincs pontos ok-okozati viszony az indok és a felmondás között, amennyiben nem derül ki a felmondás oka, a felmondás érvénytelen.

Jogtalan felmondás esetén: mit tehet az (ex)munkavállaló?

Ha nem volt jogszerű a felmondás, több lehetőség is nyitva áll előttünk. Egyfelől a felmondást követő 30 napon belül lehetőségünk van arra, hogy a munkaügyi bírósághoz forduljunk. Ebben az esetben a munkáltatót terheli a kötelezettség, hogy térítse meg a munkavállalót ért kárt.

Ekkor jön képbe az elmaradt jövedelem fogalma, ezen a címen maximum 12 havi bérnek megfelelő összeget lehet kártérítésként kérni. Ezzel abban az esetben érdemes élni, ha a munkavállaló nem talál munkát, vagy a korábbi munkahelyén kapott bérét nem éri el az új munkahelyen kapott jövedelme. Ilyenkor a munkáltató 12 hónapig köteles vagy a bérkülönbözetet, vagy a teljes bért megtéríteni.

Ezen felül a kompenzáció segítségével akkor sem marad jogkövetkezmény nélkül a jogtalan felmondás, ha a munkavállaló esetleg olyan munkahelyen tudott elhelyezkedni, ahol a bére eléri a korábbi munkahelyén megkeresett bért. Ekkor ugyan nem érte anyagi kár a munkavállalót, viszont beperelheti a munkáltatót a felmondási időre járó bérnek megfelelő összegért.

Jó, ha tudod: nem kaphatod meg mindkettőt. Vagy az elmaradt munkabért kérheted, vagy a kompenzációt, mindkettőt nem. Amennyiben az elmaradt munkabérre esik a választás, további kikötés, hogy a munkavállalónak igazolnia kell a bíróság előtt azt, hogy mindent megtesz azért, hogy új állása legyen, ennek ellenére még nem sikerült elhelyezkednie.

Van egy harmadik megoldás is, amelyben a munkaügyi bíróság eljárhat. Mégpedig az, ha a munkáltató nem tartotta be a munkaviszony megszüntetésére vonatkozó szabályokat, így a bíróság a munkavállaló kérésére helyreállíthatja azt. Mindez azt jelenti, hogy szűk keretek között, de a bíróság kötelezheti a munkáltatót a munkavállaló további alkalmazására.

Ez általában akkor szokott előfordulni, ha munkaviszony megszüntetésének oka az egyenlő bánásmód követelményeivel ellentétes volt. Hogy ez mennyire szerencsés megoldás, azt természetesen mindenki magának dönti el. Erősen ajánlott mérlegelni, hogy megéri-e visszamenni egy olyan munkahelyre, ahol egyszer már jogsérelem érte? Mi lesz a garancia arra, hogy nem próbálják meg más módon ellehetetleníteni vagy, hogy nem fordul elő újra az eset? Ezeket a kérdéseket mindenképpen érdemes megfontolni.

Néhány szó a végkielégítésről

Munkavállalói felmondás és közös megegyezés esetén nem jár végkielégítés, bár utóbbi esetben a két félen múlik, hogy megítéli-e a munkáltató. Végkielégítés alapvetően a munkáltatói felmondás esetén jár abban az esetben, ha:

• a munkáltató felmondással megszünteti a munkavállaló jogviszonyát,
• a munkáltató például felszámolás vagy végelszámolás útján megszűnik,
• a munkáltató kikerül a Munka Törvénykönyve hatálya alól.
• a munkavállaló azonnali hatállyal felmond

Utóbbira jó példa, ha végül a munkáltató a köztisztviselőkről szóló törvény hatálya alá kerül, míg a felmondás esetén 2 végkielégítést kizáró ok van: az egyik az, ha a felmondás indoklásában a munkavállaló magatartása vagy képessége, illetve annak hiánya az elbocsátás oka.

Például, ha rendszeresen késik, ittas állapotban jelenik meg, nem tartja be a vezetői utasításokat, illetve, ha a felmondás vagy megszűnés során a munkavállaló már nyugdíjas volt. A törvény által biztosított végkielégítés feltétele, hogy a munkaviszony a felmondás vagy jogutód nélküli megszüntetés időpontjában már legalább 3 éve fennálljon. Amennyiben ez a feltétel teljesül, sávosan emelkedik a végkielégítés minimálisan megítélhető összege (ettől feljebb a munkáltató mindig eltérhet, megbeszélés kérdése).

Egy jó és megbízható ügyvéd aranyat ér, legalábbis ami a jogaink érvényesítését és a jogi érdekképviseletet illeti. Ügyvédet választani azonban nem könnyű, hiszen a jogi területen tapasztalatlan megbízók többsége nem tudja, hogy milyen szempontok alapján érdemes kiválasztani a megfelelő szakembert, éppen ezért az ügyvédválasztás jelentős mértékben még mindig ajánlás útján dől el. De ez hosszú távon megbízói szemszögből nézve, nem mindig kifizetődő.

Szinte nincs olyan ember, aki ne hallott volna már valamilyen ügyvédekkel kapcsolatos rémtörténetet, emiatt teljesen érthető, hogy milyen nagy szerepet tulajdonít valaki az ügyvédválasztás során a családi, baráti vagy épp munkatársi ajánlásoknak. Ahhoz azonban, hogy a megbízói érdek megfelelően képviselve legyen ajánlott szem előtt tartani az alábbi szempontokat az ügyvédválasztás során.

5+1 szempont ügyvédválasztáshoz

1. Jogi szakértelem

Első látásra talán triviálisnak tűnhet a jogi szakértelem felemlegetése, de nem egyszer és nem kétszer fordult már elő a történelem során, hogy valaki ügyvédnek adta ki magát, és ezzel károsította meg az ügyfeleit.

Ennek elkerülése érdekében, nemcsak az ügyvédi igazolványát érdemes megnézni, de ajánlott utána nézni annak is, hogy valóban tagja-e az ügyvédi kamarának, milyen referenciái vannak, az ügyféltörténetnek. Akár egy internetes gyors keresés az ügyvéd nevére is rengeteg fontos információt, illetve értékelést adhat. De már az információ hiánya is erős jelzés lehet.

1. Szakterületen való jártasság és specializáció

Ez az egyik legfontosabb szempont az ügyvédválasztás során, hiszen nem mindegy, hogy a családjogi ügyekben jártas szakembert keresel meg egy munkahelyi konfliktus (például jogtalan felmondás) feloldására vagy épp egy büntetőeljárásban való képviseletre. Egy vállalati jogász például sosem fogja olyan hatékonyan képviselni egy válóperes vagy gyermekelhelyezési tárgyaláson, mint egy nap mint nap ezen a területen dolgozó szakember.

Éppen ezért, mielőtt sor kerülne a jogi képviselő kiválasztására, érdemes tájékozódni arról, hogy kit vagy épp kiket tartanak az adott jogi terület legelismertebb szakembereinek. Ilyenkor érdemes jogi fórumokat / csoportokat böngészni, esetleg, ha a szűkebb környezetedben volt már valakinek hozzád hasonló ügye, tőle véleményt/ajánlást kérni.

1. Felelősségbiztosítás és előre kalkulálható költségek

Felelősségbiztosítással minden ügyvédnek rendelkeznie kell, ezt érdemes neked is ellenőrizned, ugyanolyan ügyvédi tartozék például, mint a diploma és a szakvizsga, mondhatni a szakma velejárója. Ez arra szolgál, hogyha esetleg ügyvédi hibából adódóan vagy más okból az ügyfélnek kára keletkezik, akkor a felelősségbiztosítás ennek egészét/részét fedezni tudja. Az előre kalkulálható munkadíj, eljárási díjak pedig értelemszerűen azért fontosak, hogy ne utólag szembesüljön a megbízó rejtett költségekkel stb.

1. Ügyfelekkel való kapcsolattartás, elérhetőség és folyamatos tájékoztatás

Általános tapasztalat, hogy az ügyvédi kapcsolattartás és elérhetőség, valamint a folyamatos tájékoztatás hiánya az egyik leggyakoribb panasz az ügyfelek felől. Éppen ezért a szerződés aláírása előtt érdemes kikérdezni az ügyvédet ennek módjáról, gyakoriságáról, lehetőségeiről.

Természetesen minden szakembernek egyszerre több ügye fut párhuzamosan, így vagy a bíróságon, vagy az ügyfelekkel tölti a munkaidő nagy részét. Azonban egy alapos és felkészült ügyvéd megtalálja a módját annak, hogy minden ügyfelét érdemben és részletesen tájékoztassa az ügy állásáról és a fejleményekről, a lehetséges továbblépési lehetőségekről, azok várható következményeiről.

1. Az ügyvédi kommunikáció stílusa

Egy jó ügyvéd-megbízó kapcsolatban mindenki tisztában van a maga szerepével az ügymenetben. Azonban érthető módon a jogi szaknyelv a laikusok számára nem mindig érthető. Emiatt nagyon fontos, hogy az ügyvéd érthetően, türelmesen és lényegretörő módon kommunikáljon.

+1. Szimpátia

Bár a kölcsönös szimpátia a lista végére került, ez szinte elengedhetetlen az eredményes közös munkához. Ha nincs meg a szimpátia, a megbízóban sem alakul ki a jogi képviselő iránti bizalom. Érdemes mindezt mérlegelni, hiszen minden esetben fontos, nem ritkán érzékeny információkat kell megosztani az ügyvéddel, bizalom nélkül viszont ez nem megy és senkiben sem hagy jó szájízt.

Mindenkinek megvan a lehetősége arra, hogy halála esetére a vagyonáról vagy annak egy részéről még életében rendelkezzen, ezt nevezzük végrendelkezésnek. Ahhoz, hogy egy végrendelet érvényes legyen, meghatározott alaki és tartalmi elemeknek eleget kell tenni, ugyanis ezek mellőzése gyakran oda vezethet, hogy a vagyon sorsa nem az örökhagyó szándéka szerint alakul.

Vannak, akik biztosra mennek és a végrendeletük elkészítéséhez szakszerű jogi segítséget vesznek igénybe és ügyvéd vagy közjegyző segítségével biztosítják be a vagyon sorsát. Vannak azonban mások, akik bízva saját képességeikben, inkább a maguk kezébe veszik az irányítást, ugyanis végrendeletet bárki, bármikor készíthet akár otthon is. (Pontosabban nem bárki, ugyanis korlátozottan cselekvőképes kiskorú és a cselekvőképességében vagyoni jognyilatkozatai tekintetében részlegesen korlátozott nagykorú érvényesen kizárólag közvégrendeletet tehet.)

Ha úgy döntünk, hogy a végrendeletünket otthon, magunk akarjuk elkészíteni, akkor az alábbiakra érdemes figyelni:

Alaki kellékek

Végrendelkezni írásban kell, szóban csak nagyon kivételes esetben lehet érvényes végrendeletet tenni. Szóbeli végrendeletet az tehet, aki életét fenyegető olyan rendkívüli helyzetben van, amely írásbeli végrendelet tételét nem teszi lehetővé.

Fontos tehát, hogy írásban végrendelkezzünk. Ennek általában két módja van. Az egyik, ha a végrendelkező egy előre írt, nyomtatott iratban tesz végrendeletet, a másik esete, ha a végrendeletet sajátkezűleg írja. Ennek azért van relevanciája, mert a két módra eltérő szabályok vonatkoznak.

A saját kézzel írt végrendelet érvényességi feltétele, hogy a végrendelkező teljes terjedelmében maga írja a végrendeletet és aláírja azt. Sokan gondolják, hogy a saját kézzel írt végrendeletet is két tanúval el kell látni, ám ez nem feltétele a végrendelet érvényességének. Személy szerint egyébként én azt javaslom, hogy amennyiben ilyen formán szeretnénk végrendelkezni, tanúztassuk le a végrendeletet a biztonság kedvéért.

Ha ugyanis a saját kézzel írt végrendeletet az örökhagyó halála után megtámadják, akkor csak grafológus szakértővel fogják tudni bizonyítani más, az örökhagyótól származó iratminták alapján, hogy a végrendeletet valóban az örökhagyó írta. Ha viszont a végrendeletet két tanú jelenlétében írja alá az örökhagyó, elég csak a két tanút megkérdezni arról, hogy valóban az örökhagyó írta-e a végrendeletet.

Más a helyzet, ha a végrendeletet az örökhagyó géppel írja vagy helyette más készíti el (akár géppel, akár kézzel). Ilyen esetben két tanú együttes jelenlétében kell a végrendeletet aláírni, vagy ha azt már az örökhagyó aláírta, az aláírást két tanú előtt, azok együttes jelenlétében a magáénak kell elismerni, és a végrendeletet mindkét esetben a tanúk is – e minőségük feltüntetésével – aláírják.

Mindkét írásbeli végrendelet esetén, ha az irat több lapból áll, akkor az oldalakat sorszámozni kell és a nem sajátkezűleg írt végrendelet esetén a végrendelet minden lapját alá kell írnia a végrendelkezőnek és a tanúknak is.

Bár nyilván nem érvényességi kellék, csak a több éves tapasztalat, ha a végrendeletet nem kívánjuk letétbe helyezni, hanem otthon akarjuk tárolni, akkor érdemes a végrendelet helyét olyan személynek elárulni, akiben biztosak vagyunk, hogy a halálunkat követően a hagyatéki eljárásban előterjeszti. Ilyenkor célszerű olyan személyre bízni, akinek vagy érdeke, hogy a végrendelet a hagyatéki eljárás alapját képezze vagy egyébként teljesen érdektelen és ránk való tiszteletből meg fogja tenni, amit rábízunk.

Tartalma

Az, hogy a végrendelkező a teljes vagyonáról kíván végrendelkezni vagy annak csak egy részéről, az a végrendelkező saját döntése. Célszerű olyan dolgok tekintetében végrendelkezni, amin tulajdonjogunk van, ugyanis sok olyan végrendeletet látni, ahol az idősödő szülőpár egyike a teljes ingatlanukat az egyik gyermekére hagyja úgy, hogy a házastársi vagyonközösség alapján csak a fele van a tulajdonában. Ez így nyilvánvalóan érvénytelen.

Az a kérdés is gyakran felmerül, hogy ha az örökhagyó már végrendelkezett valamilyen vagyontárgyáról, akkor megszűnik-e felette bármilyen szinten is a rendelkezés joga. Konkrét esetben az merült fel, hogy a szülők az ingatlanukat a gyermekeiknek és unokáik ígérték egyenlő arányban, erről végrendelet is készült, majd később úgy döntöttek, hogy az ingatlant eladva, inkább kisebbe költöznek és a fennmaradó összeget utazásra költik.

Az örökösök felháborodtak, hogy a nekik szánt ingatlant a felmenőik „elherdálják”, azonban életében mindenki azt csinál a saját vagyonával, amit akar. Így fennállhat az az eset is, hogy a végrendelet olyan vagyontárgyakat tartalmaz, amelyek az örökhagyók halálakor már nem képezik az örökség részét.

Ha az örökhagyó a teljes vagyonáról rendelkezik, az örökség a végrendelet szerint kerül majd kiosztásra, ezen felül a kötelesrészre jogosultak kérhetik a hagyatékból a kötelesrészüket. Ha az örökhagyó nem a teljes hagyatékot osztja fel a végrendeletében a fennmaradó vagyonra a törvényes öröklés szabályi lesznek az irányadóak.

A táppénz alatt történő munkaviszony megszüntetéssel összefüggésben rendkívül sok tévhit kering a munkavállalók között. Ennek az oka, hogy bár a szabályozás viszonylag egyszerű más vonatkozik az egyes megszüntetési módokra és sok minden függ attól is, hogy a felmondás közlése mikor történik meg. Nem segít az sem, hogy rengeteg téves információ kering a neten, többek között 2023 nyarán több portál is lehozta, miszerint a várandósság, betegszabadság és szülési szabadság alatt is megszüntethető lesz a munkaviszony, ezek azonban téves információk voltak.

Rendes felmondás

Elsősorban azt lényeges tisztáznunk, hogy a munkavállaló rendes felmondással bármikor megszüntetheti a határozatlan idejű munkaviszonyát, akár táppénz alatt is. Ha táppénz alatt a munkavállaló rendes felmondást közöl, akkor a következő naptól elindul a felmondási idő, ami eltérő rendelkezés hiányában azt fogja eredményezni, hogy a munkaviszonya 30 nap múlva megszűnik. Ugyanígy ha a munkavállaló felmondást közöl, majd ezt követően kerül táppénzre, a felmondási ideje akkor is telik, ha egyébként nem dolgozik. (Sokan ezt kihasználva igyekeznek táppénzre kerülni a felmondási idő alatt, hogy ne kelljen már a korábbi helyen munkát végezni.)

A munkáltató is közölhet felmondást a munkavállaló keresőképtelensége alatt.

Tehát nem kizárt, hogy a munkavállalóval a betegsége alatt felmondást közölnek, viszont a felmondási ideje akkor fog elkezdődni, amikor a keresőképtelen időszak véget ér. Ha a felmondási időnk 30 nap és a munkáltatónk november 12-én közli a felmondást, majd a táppénzes időszakunk csak január 2-án ér véget, akkor a munkaviszonyunk január 31. napján fog megszűnni. A felmondást tehát közölheti a munkáltató, de a felmondási idő nem fog telni, amíg táppénzen vagyunk.

Ennek is van egy objektív határideje, miszerint egy év után ez a védelem megszűnik és a felmondási idő elkezd telni.

Azonnali hatályú felmondás

Más a helyzet az azonnali hatályú munkaviszony megszüntetés esetén. Ha például  munkáltató a munkavállaló keresőképtelensége alatt jön rá, hogy az alkalmazottja sikkasztott, amely olyan kötelezettségszegésnek minősül, amely az azonnali hatályú munkaviszony megszüntetést megalapozza, akkor az azonnali hatályú felmondást közölheti a munkavállalójával, mely esetén a munkavállalónak azonnal megszűnik a munkaviszonya, felmondási idő nélkül.

Ugyanígy ha a munkáltatói oldal követ el olyan dolgot, amely miatt a munkavállaló azonnali hatállyal felmondhatna, akkora munkavállaló is közölhet azonnali hatályú felmondást a keresőképtelensége alatt.

Mivel próbaidő alatt azonnali hatállyal meg lehet szüntetni a munkaviszonyt, ezért mindkét fél részére nyitva áll a lehetőség, hogy a próbaidő alatti keresőképtelenség alatt megszüntesse a munkaviszonyt.

Közös megegyezés

A felek közös megegyezéssel bármikor megszüntethetik a munkaviszonyt, akár keresőképtelen a munkavállaló, akár nem. Fontos viszont azzal tisztában lennie a munkavállalóknak, hogy a munkaviszony megszűnése azt eredményezi, hogy a munkavállaló nem lesz biztosított, tehát a táppénz folyósítása megszűnik a munkaviszony megszűnésével.

Összességében tehát közös megegyezéssel és azonnali hatályú felmondással meglehet szüntetni a munkaviszonyt, rendes felmondással csak a munkavállaló tudja úgy megszüntetni a munkaviszonyt úgy, hogy a felmondási idő teljen, a munkáltató ugyan közölheti a rendes felmondást, de a felmondási idő csak akkor kezd majd el telni, ha a munkavállaló újra keresőképes lesz vagy letelik az egy év.

Milyen változások voltak akkor 2023-ban, ami zavart kelthetett?

A táppénz folyósításával összefüggésben történtek változások 2023 júliusában. Ennek következtében:

• a betegszabadság lejártát követő szabadnapra, heti pihenőnapra és munkaszüneti napra, ha az ezen napokat követő első munkanapon a keresőképtelenség már nem áll fenn (Tehát ha péntekig voltunk betegek és hétfőn mentünk először munkába, akkor a szombat-vasárnap napokra már nem jár táppénz)
• nem jár táppénz a keresőképtelenség első napjára, ha azon a napon keresőtevékenységet végzett a munkavállaó (tehát ha délben lettünk rosszul a munkahelyen)

A felmondási tilalmak köre pedig nem csökkent, ahogy azt az álhírek állítják, hanem az apasági és szülői szabadság bevezetésével éppen hogy nőtt. A fenti szabályok pedig nemcsak a saját jogon járó táppénz esetén alkalmazandók, hanem gyermekápolási táppénz esetén is.

Természetesen mindez nem azt jelenti, hogy a munkáltató jogellenesen ne tudná megszüntetni a munkavállaló munkaviszonyát. Tehát ha a munkáltató felmond, majd még táppénz alatt kijelenti a munkavállalóját, akkor a biztosítási jogviszony megszűnik. Ebben az esetben azonban a keresetkiesés (táppénzkiesést) peres úton lehet követelni a munkáltatótól.

Hogy miként jut el egy ember arra a döntésre, hogy tudatosan a halált válassza, általában egy nagyon hosszú folyamat eredménye. Az eutanázia az emberek halálhoz való hozzásegítése, melynek két fajtája van, egyrészt az aktív eutanázia, amikor tevőleges magatartással idézik elő halált, míg a másik a passzív eutanázia esete, amikor a beteg az életmentő beavatkozás visszautasításával a halált választja.

Az eutanázia kérdésköre több alkalommal felvetődött már megoldandó problémaként a jogalkotó előtt, ugyanis erőteljes erkölcsi kérdéseket feszeget. Míg arról könnyű dönteni, hogy hány forint bírságot fizessen a gyorshajtó, addig sokkal nehezebb olyan kérdésekben megfelelő szabályokat alkotni, ahol egy ember élete a tét.

Napjainkban ismét felszínre került az eutanázia kérdése, dr. Karsai Dániel ügyvéd kollégánk ügyével összefüggésben, aki ALS-betegségben szenvedőként egészen az Emberi Jogok Európai Bíróságáig ment aziránti kérelmével, miszerint Magyarország módosítson az aktív eutanáziára vonatkozó szabályozásával összefüggésben.

A magyar szabályozás

A jelenleg hatályos magyar törvények  nem ismerik az aktív eutanázia fogalmát. Ha valaki úgy dönt, hogy véget akar vetni az életének, azt a jog öngyilkosságként határozza meg, mely alapvetően nem egy büntetendő cselekmény. Nyilván, aki sikeres öngyilkosságot hajt végre, azt felesleges lenne büntetni (bár egyes országokban fellelhetőek olyan szabályok, amelyek a sikeres öngyilkosságot végrehajtókra is alkalmaznak szankciókat), azonban a magyar törvények azt sem büntetik, aki esetleg megkísérli az öngyilkosságot, azonban nem jár sikerrel.

Más szabály vonatkozik azokra a személyekre, akik másnak nyújtanak segítséget az öngyilkosságban. A Btk. 162.§-a ezt ’Öngyilkosságban közreműködésként’ értékeli, melyet egytől öt évig terjedő szabadságvesztéssel rendel büntetni. A tényállásba beletartozik öngyilkosságra rábírás, illetve ennek elkövetéséhez segítség nyújtása, ha az öngyilkosságot megkísérlik vagy elkövetik.

Összefoglalva: mindenki oldja meg maga, segítség nélkül.

Itt fontos kiemelni, hogy a „segítség” nem csak abban nyilvánul meg, hogy tevőlegesen úgy segítem hozzá akár egy rokonomat a halálhoz, hogy segítek neki például mérget bevenni, hanem akár úgy is, ha segítséget nyújtok neki egy külföldi klinikára eljutni, ahol ellenőrzött körülmények között hajtanak végre eutanáziát.

A magyar szabályozás kizárólag a passzív eutanáziát ismeri, melyet az 1997. évi CLIV. törvény 20.§-a szabályoz. Ennek alapján a cselekvőképes beteget megilleti az ellátás visszautasításának joga, kivéve, ha annak elmaradása mások életét vagy testi épségét veszélyeztetné.

A betegség természetes lefolyását lehetővé téve az életfenntartó vagy életmentő beavatkozás visszautasítására viszont csak abban az esetben van lehetőség, ha a beteg olyan súlyos betegségben szenved, amely az orvostudomány mindenkori állása szerint rövid időn belül – megfelelő egészségügyi ellátás mellett is – halálhoz vezet és gyógyíthatatlan.

Nyilvánvalóan ennek megállapítása orvosi szakkérdés, tehát amennyiben valaki az életmentő beavatkozást kívánná visszautasítani, annak megvan a maga eljárási menete.

Ennek során a visszautasítás csak akkor érvényes, ha egy háromtagú orvosi bizottság a beteget megvizsgálja és egybehangzóan, írásban nyilatkozik arról, hogy a beteg döntését annak következményei tudatában hozta meg. Ezen túlmenően a beteg az orvosi bizottság nyilatkozatát követő 3. napon – két tanú előtt – ismételten kinyilvánítja a visszautasításra irányuló szándékát. Amennyiben a beteg nem járul hozzá az orvosi bizottság vizsgálatához, a kezelés visszautasítására vonatkozó nyilatkozata nem vehető figyelembe. Várandós nő nem utasíthatja vissza az életmentő kezelést, amennyiben előreláthatóan képes a magzat kihordására.

Az orvosi bizottság a beteg kezelőorvosából, egy szakorvosból és egy pszichiáterből áll.

A cselekvőképes személy – későbbi esetleges cselekvőképtelensége esetére – közokiratban visszautasíthat egyes életfenntartó, életmentő beavatkozásokat, ha gyógyíthatatlan betegségben szenved és betegsége következtében önmagát fizikailag ellátni képtelen, illetve fájdalmai megfelelő gyógykezeléssel sem enyhíthetők.

Természetesen minden ilyen jellegű, ellátás visszautasítására irányuló jognyilatkozatot utóbb vissza lehet vonni.

A passzív eutanázia során a beteget nem próbálják megmenteni, nem kap olyan jellegű ellátást, amely a betegségének lefolyását gátolná, az esetek nagy többségében csak a szükséges fájdalomcsillapítás történik meg.

Sok betegség azonban hosszan elhúzódó, mely alatt a beteg sokszor méltatlan körülmények között kényszerül élni, akár hosszú éveken keresztül.

Az aktív eutanázia engedélyezésének kérdése egy társadalmi és morális kérdés egyszerre. Jelenleg a világon hat országban engedélyezik az aktív eutanáziát, Ausztriában, Finnországban, Németországban, Svájcban, Kanadában és az Egyesült Államok bizonyos területein (California, Colorado, Montana, Oregon, Vermont, Washington DC).

Az élet megszakítását eredményező jogi szabályozással összefüggésben már a 90-es évek eleje óta aktívan foglalkozik az Alkotmánybíróság, mellyel összefüggésben Magyarország eltörölte a halálbüntetés törvényi szankicióját, szabályozta az abortusz kérdéskörét és teret engedett a passzív eutanázia lehetőségének.

Az élet és emberi méltóság még mindig a jogi szabályozásunk legalapvetőbb emberi joga. De mi történik, ha e két alapvető jog kizárja egymást? A jelenleg folyamatban lévő strasbourgi eljárás kérdése, hogy bírák átértékelik-e egy korábbi, több mint 10 évvel ezelőtt hozott ítéletüket és kimondják-e, hogy vannak olyan emberek, akiknek joguk van a művi halálba segítéshez.